2010. június 18.

Levendula fagylalt


Levendula. Lavender...Már ez a név is elvarázsol. Eddigi életemben mindig közel állt hozzám, kiskoromtól kezdve nagymamám 4711-es parfümjének illatfelhőjében, ami mindig körüllengte, cseperedtem fel...Felnőttként rózsa vagy más egyebek helyett kedvenc virágom lett, ami talán nem túl szerencsés, mert egy évben csak egyszer, pár hétig virágzik...
Közel két esztendőt dolgoztam egy üzletben Londonban, Clapham-ben a Lavender Hill-en, amelyről kiderült, régen levendula föld volt:) ...valami nagyon mélyen szunnyadó vágyat éreztem, hogy egyszer eljussak egy nagy levendula földre...Akárhányszor kiléptem az üzletből elképzeltem, hogy egy lilásan tündöklő, levendulákkal zsúfolt mezőre lépek...2006 nyarán teljesült az álom, na nem a zajos, forgalmas út változott vissza édes illatos mezővé..., hanem elutaztunk Norfolkba, az Angliai Lavender field-re. Látogatásunk máig is feledhetetlen élmény maradt!
Idén épp lemaradtam a Tihanyi levendula napokról, amit a jövő évben mindenkép pótolni szeretnék és természetesen ott van még a híres Provance is..., de addig míg álmodozom ezekről a helyekről, addig is van a kertünkben két hatalmas bokor Imperial Gem fajtájú levendula amit ilyen tájt élvezhetek.


A levendulának rengeteg fajtája létezik. Már az ősi rómaiak is használták fürdővizeik illatosítására. Az első világháborúban sebgyógyításra, fertőtlenítésre alkalmazták.
Aromaterápiában gyakran használjuk, álmatlanság, nyugtalanság kezelésére, kiválóan használható még csípések és égések enyhitésére, rovarok elriasztására, és nem utolsó sorban a bőrápolásban, sőt konyhánkban is megfordul ez a csodás lilás (esetenként fehér:) virág.

A fagyit pár éve szeretném elkészíteni, de soha nem gondoltam volna, hogy fagyit fogok készíteni, itthon a két kezemmel. Mindig egyszerűbbnek tünt elmenni és befagyizni valahol :) Na igen ám, de sehol nem lehet kapni levendulás fagyit!
Pedig milyen finom!
Nézelődtem a neten már meglévő receptek között, de sehogy sem nyerte meg a tetszésem egyik sem...
A leginkább tetszetőset chili és vanilia blogján találtam, de valahogy ez sem volt az igazi, a sűritett tej hallatán a hideg is kirázott, rögtön a régen viccesen elnevezett 'plé cici' tubusos borzadvány jutott eszembe, ami talán soha nem látott tejet, cukrot viszont annál többet! Gondolkodtam mi legyen, mert a friss levendula virágát szerettem volna felhasználni, az pedig már nem sokáig lesz, még a héten le kell aratni és szárítani.
Körülnéztem egy nagy bio nagykerben, de ott nem is hallottak még sűrített tejről, kivéve a 'plé cickót' , de az nekik sem volt, nem csodálkoztam miért nem!


Hát nem véletlen történt két napja az a 'csoda' :), hogy épp az egyik szakácskönyvemet bújtam készülvén a jövő hétre (Tofu a tortán) és hopp! Sűrített tej receptjét fedeztem fel benne. Nem is tünt bonyolultnak! Tejet forraljuk egy órán keresztül folyamatos kevergetés közben.
Semmi más nem kell hozzá csak türelem. Fél liter friss házi tejet vettem, és ebből valóban lett is közel 2dl sűritett tejem. Ami épp elég volt az alaprecepthez, ami nagyon keveset ad ki, de erre csak a fagylalt megkóstolásakor jöttem rá :)


Levendula Fagylalt:

5dl tejszín
1ek bio nádcukor
fél liter fiss házi tej=2dl sűrített tej
60g bio fehér csokoládé (Green and Blacks)
4 szál friss levendula virág


A tejhez hozzáadjuk a cukrot és kevergetve addig főzzük míg be nem sűrűsödik.
Ekkor fokozatosan hozzáöntjük a tejszínt és simára keverjük, levesszük a tűzről beletesszük a friss levendula virágokat, letakarjuk és fél óra hosszát állni hagyjuk. Ezalatt a levendula aromája megérinti a lágy krémes tejszínt. Ezután leszűrjük, visszatesszük a tűzre és hozzáadjuk a felaprított fehércsokit, kevergetve addig főzzük míg gyöngyözni nem kezd.
Ezután hagyjuk kihülni. Mikor teljesen lehült betesszük a mélyhűtőbe, ha megfagyott lehet nyalakodni :)

Nekem nincs fagylaltgépem, de így is kiváló minőségű, krémes fagyi sikeredett, tojás nélkül!!!


Norfolk Lavender

Én és a kisöcsém a Norfolk-i Levendula mezőkön




6 megjegyzés:

  1. Ez szuper! Én is várom már a levendulát. Ültettem magról, de nagyon lassacskán halad a dolog. Piac lesz a vége:)
    Én valami vegán változatot próbálok majd ki. Nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett a fagyid! Sima cukrozatlan sűrített tejet kaphatsz a Lidl-ben, vagy a Sparban is, utóbbi üveges, előbbi dobozos változat.

    VálaszTörlés
  3. Váááá!Ez nagon különleges!Szívesen megkóstolnám!Küldenél fénypostával???

    VálaszTörlés
  4. Lányok, köszönöm! Valóban finom volt, még a fiúknak is ízlett, még csinálok idén (csak többet:)

    Frutti: Nemsokára teleportálok egy kis fagyit :D

    VálaszTörlés
  5. Most bukkantam Rád levendulafagyit keresve! Kipróbálom, jól hangzik h nincs benne tojás!

    Nézz be hozzám, én is imádom a zöld kardamomot, pl. bonbonban:) de nem ez az egyetlen közös pont az életünkben:)

    www.levendulaescsokolade.blogspot.com

    VálaszTörlés