2011. március 5.

Túrós pogi

Ugyan mi mást is csinálnék szombat este mint a konyhában sütök!? Még mindig egyedül, és a magányos unalmas estéktől kezd kiverni a víz!
Ugyan délelőtt volt élet nálam, mert tanfolyam volt, majd kezelésre is jöttek és mint "házigazda" nekem végig tartanom kellett a frontot. De aztán rám tört az egyedüllét, és egyre jobban úgy érzem, hogy nincs itt a helyem...
De ebbe most még sem megyek bele, inkább süssük meg azt a túrós pogácsát!


Őszintén ma túrós fánkot szerettem volna sütni, aminek meg is kaptam a receptjét az egyik ismerősömtől, de valahogy elment a kedvem mikor arra gondoltam, hogy nehéz olaj szag fogja betölteni a lakást...Elmentem a sarki boltba, hogy vegyek estére egy üveg vörös bort, amit majd egy kellemes film társaságában fogok elszopogatni (természetesen nem az egész üveggel..,bár lehet, hogy azt kéne:)...nagyon nehezen találtam, és lutrira vettem meg egy Mátrai Merlot-ot, a kínálat ugyan is siralmas volt. Hál istennek nagyon eltaláltam! Gondoltam, ha már megvettem a friss túrót és nem sütök belőle fánkot, akkor sütök pogácsát! Micsoda ötlet a borhoz...és egyedül mekkorát fogok belőle kajálni! :D

Nagymamámmal sokszor sütöttem pogácsát, bár Ő soha nem rajongott az újdonságokért, a megszokott, jól bevált dolgokat kedvelte mint például a sajtos pogit, mindig azt sütöttünk!
Emlékszem ahogy mondta nekem, hogyan kell gyúrni a tésztát, és még most is a szemeim előtt látom ahogy pördül a tészta a kezei alatt. Soha nem engedte, hogy a nyers tésztát egyem, mindig azt mondta, hogy megfájdul tőle a hasam, és ugyanez volt a még forró pogival is..., de azért én mindkettőt bőszen túrtam befelé :)) Mindig is huncut kislány voltam...Most ezt a pogit szeretném a nagyim emlékére sütni, hisz míg készült menthetetlenül végig Rá gondoltam!

Hozzávalók 1kg pogihoz:
330g teavaj
330g fehér tönköly liszt
330g házi tehéntúró
2ek házi tejföl (tojássárgája helyett)
20g élesztő
10g himalaya só
tejföl a kenéshez

Az eredeti receptet itt találod, miszerint ez a pogácsák királynője!

A hozzávalókat összegyúrom, majd 20percre a hűtőben pihentetem. Kinyújtom és a tészta egyik felét vékonyan megkenem tejföllel, majd a másik felét ráhajtom és 90°-kal elforgatom a tésztát és megismétlem a műveletet. Ezután ujjnyi vastagra nyújtom és kis pogácsa szaggatóval kiszaggatom.
A sütőt 200°-fokra melegítem, a pogikat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem és tejföllel kenem meg a tetejét.

15-20percig sütöm, vagy ameddig aranybarnák nem lesznek. Hőlégkeverős sütőben 20perc kellett, hogy kész legyen. Az eredeti recept 20-30 percet ír (!).

Nagyon finom, de közel sem olyan könnyű ahogy azt az eredeti recept készítői állítják, hiszen csupa vaj, és túró! Éppen ezért alig ettem néhány szemet és dugig vagyok tőle...
Most itt vagyok, egy üveg fincsi borral, közel egy kg friss, meleg pogival...szóval, ha erre jársz édes idegen, térj be, szívesen látlak ;-)!

2 megjegyzés:

  1. Szia,
    Amikor megláttam ezt a töménytelen mennyiségű vajat, azonnal tudtam, hogy ez az ÉN pogácsám :)))) Meg is sütöttem gyorsan, de 330 gr. helyett 250et használtam mindenből (mert annyi volt itthon). Nagyon fincsi lett, szépen felnőtt. Kicsit ettek a vendégeim belőle, kicsit Levi és a többit mind befaltam. :))))))))) Rémes, tudom, de nem bírtam ellenállni. :)))))))))))))

    VálaszTörlés
  2. Nem is lehetett ellenállni..:D Velem is így volt...kicsit adtam belőle vasárnap egy ismerősnek a többit én kebeleztem be, még van néhány szem :) nagyon finom!!! Imádom a vajat!!! :)))

    VálaszTörlés