2009. március 20.

Okra Curry

Úgy alakult, hogy el kellett halasztani a Főző Műhelyt egy héttel.
Így a vásárolt okrát fel kell használnom, hogy ne menjen kárba. Nem sokat gondolkodtam, ma este munka után kedvet kaptam egy curry-s Okra készítéséhez.
Nagyon egyszerű elkészíteni, nem tart tovább 30percnél a főzés idővel együtt és az eredmény...csodálatos selymes íz :) amit újra ízleltem ma este, úgy körülbelül másfél év után.
Semmiképpen ne hagyd ki, vegyél egy keveset, ha még nem tetted!

Igaz, szerencsésnek érzem magam, mert van Indiából származó Ayurvédikus őrölt curry-m, a Dr. Kamlesh féle, bár nem tudom, hogy ismered e, több helyen Európában is szervez Ayurvédikus főző tanfolyamokat, melyek 3hetesek jógával egybekötve a Sivananda szervezet keretein belül, melyen hamarosan szeretnék részt venni, nagyon klassz, és már pár éve fontolgatom, de a pénztárcádnak is készen kell állnia hozzá ;-)

Az Okráról még annyit írnék, hogy nagyon gazdag fehérje forrás, ha vega vagy akkor ezt jó tudni, belülröl pedig szinte olyan a testnek, mint az olaj egy autónak.

Termése kalóriaszegény, viszont magas a fehérje- és pektintartalma. Ezen kívül sok kálium, magnézium és kálcium van az okrában, B1, B2, B3 és C-vitamin tartalma közepes.

Hozzávalók két személyre:

250g Okra
Curry levél
1 tk. cumin
fél tk. fekete mustár mag
fél tk. édeskömény mag
2 teáskanál Dr Kamlesh ayurvedic curry powder
1 tk kurkuma
friss gyömbér
1 apróra vágott paradicsom
kevés só

friss koriander zöldje
Ghee vagy más növényi zsiradék

Az Okrát megmossuk és felvágjuk, lehet karikákra, én szeretem, ha kicsit nagyobb ezért csak félbe vagy három részbe vágok egy okrát.
Megpucoljuk a gyömbért és aprora vágjuk.Apróra vágjuk a paradicsomot.
Odatesszük a wok-ban a preferált zsíradékot, mikor felhevült, hozzáadjuk a fekete mustár magot (vigyázzunk vele, mert pattog és könnyen megégethetjük magunkat), cumin magot, curry leveleket, gyömbért és az apróra vágott paradicsomot. Kavargatjuk majd hozzátesszük a kurkumát és az őrölt curry port, rádobjuk az okrát és 10percig dinszteljük, majd meleg vizet öntünk hozzá és főzni kezdjük.
Ízlés szerint sózzuk vagy só helyett soya szószt is használhatunk.

Friss apróra vágott koriander zöldjével díszítjük, ízesítjük.

Tetszés szerinti körettel tálaljuk; fehér basmati rízs, vagy bulgur.










2 megjegyzés:

  1. Ez olyan jól néz ki... Szeretem az okrát :) kár hogy Európában nehéz beszerezni :(

    VálaszTörlés
  2. Tényleg jól néz ki, de Andrist nem hinném, hogy rá tudnám beszélni, hogy megegye, csak magamnak főzni meg általában nincs kedvem.

    VálaszTörlés