2010. április 18.

Medvehagyma gyűjtés

Gondolom az évnek ebben a szakaszában ez most igen népszerű, én idén mentem előszőr medvehagyma gyűjtő körútra.

Szerencsémre nem kellett messzire menni érte, bár állítólag a jó szakács nem árulja el a medvehagyma lelő helyét, hát én mégis megteszem, amit tudok szívesen megosztom alapon :)
Fóton a Gyermekvárosban az erdős részek szélein gazdagon borítja el a talajt a medvehagyma, melynek virágai akár holnapra kipattanhatnak a jelenleg szoros fehér bimbócskákból.


Fóton még mindig az egyik kedvenc helyem a Gyermekváros madaraktól hangosan zengő zöldje. Itt jobb a levegő, nem járnak autók, és már szinte embert is alig látni. Nyugtató csendjében, a természet hangjaiban megmártózva guggoltam a medvehagymák tengerében ma délelőtt.
Közben rájöttem, hogy miért éreztem mindig nagymamámnál járva ezt az enyhén hagyma illatot a levegőben, hát a medvehagyma (!), esett le most így kb 20 év távlatából :)
Lassan megtelt a pici kosár és úgy éreztem ennyi elég is, még visszajöhetek, ha frissre van szükségem.
Egész zsenge hajtásokat is szedtem, ezeket kihúztam a földből, hogy frissen a gyökerével együtt ehessem majd meg.

Később a Károlyi Kastély lépcsőjén sütkéreztem még egy rövid ideig, néztem a messzi zöldbe, és szemem elé bekúsztak az előttem pár méternyire fekvő sportpályákon töltött testnevelés órák képei. Hallottam a ricsajt, éreztem az akkori illatokat.
Midez annyira távolinak tűnt ma délelőtt, hová repült el íly gyorsan az idő?
A kastély omladozik, már nem lehetne a tornácán rohangálni mint annak idején, "ilyesztően" két A4-es méretű, műanyag bugyiba csomagolt, bután az oszlopokra tűzött, és a szélben lengedezve zörgő kiírás figyelmezteti az odatévedőket, látogatókat az omlásveszélyre.
Milyen kár érte, pedig olyan szép lehetne... -gondoltam, majd felpattantam a bringámra, hogy minél hamarabb hazaérjek és elkészítsem életem első medvehagyma krémjét.

Medvehagyma krém:

-egy csokor medvehagyma levél
-kb 2 evőkanál oliva olaj és ugyan ennyi dióolaj
-egy maréknyi dió, vagy kesudió
-só, bors, és egy kevés kurkuma
-pici víz

Az alaposan megmosott leveleket, kézzel a turmixba tépkedjük, hozzáadjuk a többi alkotóelemet és simára turmixoljuk.

Nem csak pirítósra, de tésztára is fincsi, vagy kukorica chip-sel mártogatva ami mellé elcsipegethetjük a zsengébb friss szárakat.
Mennyei csemege, mely előételnek is megállja a helyét.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó tipp! Én eddig csak két medvehagyma lelőhelyet ismertem: 1) Erdély 2) a Cora salátás polca. :))) Szombat du. el is sétáltunk a babával arrafele, és szüreteltünk egy szép csokorral, amiből medvehagyma krémleves készült. Fincsi volt! :)))

    VálaszTörlés
  2. Tök jó neem? És nagyon fincsi, én is csináltam medvehagyma krémlevest, de nem tettem fel, mert már annyira általános, szinte minden blogon megtalálni mostanában...

    VálaszTörlés
  3. :))) Nade ahány blog, annyi szokás...
    Finom volt, kissé spenót feelinggel, pedig fokhagymát nem tettem bele. Viszont a maradék medvehagymából (egy kis rukkolával) csináltam pestót, naaaaaaazzzzz még jobban ízlett.

    VálaszTörlés